Bemutatkozás

Kik vagyunk mi?

Vállalkozásunk története évekkel korábban kezdődött, mint a jelenlegi működési forma. Szüleim építőipari kivitelező vállalkozást működtettek, és működtetnek is a mai napig. A lakossági ügyfelek mellett számos neves piaci szereplő alvállalkozójaként is dolgoznak. Kézenfekvő volt, hogy a családi vállalkozást erősítsem a munkámmal, így ebben kezdtem el dolgozni a 2010-es évek elején, és itt találkoztam először a mobil üvegfalakkal 2014-ben, melyeket először csak szereltük és később forgalmaztuk is. Később a családi vállalkozásban vállalt szerepem mellett, 2017-ben elhelyezkedtem egy alumínium nyílászáró gyártó cég ügyvezetőjeként, ahol szintén rengeteg tapasztalatot és nemzetközi üzleti kapcsolatot gyűjtöttem és három országba szállítottunk általunk gyártott fémszerkezetet. 2020-ban jött el a pillanat mikor úgy döntöttem, hogy az évek során felhalmozott tudást és tapasztalatot a saját vállalkozásomban szeretném kamatoztatni, ezért felmondtam és megalapítottam a Gálik Konstrukt kft.-t, majd rövidesen a Mobilüvegfalak.hu oldalt. Már a kezdetkor tudtam, hogy milyen céget szeretnék működtetni és azt is, hogy milyen termékeket szeretnék kínálni. Az az álláspontom, hogy a tökéletes végeredményhez nem elég a magas minőségű termék, hanem a szakmunkának és a segédanyagoknak is ugyan azon a minőségi szintet kell képviselniük, mint az értékesített szerkezet. Ezért nem csak a beszállítóink kiválasztására fektetünk nagy hangsúlyt, de a kollégáink folyamatos továbbképzését és az új technológiák megismerését és alkalmazását is kiemelten kezeljük. 

A minket választó Megbízóknak maximális figyelmet, gondosságot és komplex szolgáltatáscsomagot kínálunk. Akik minket bíznak meg a projektjükkel számíthatnak ránk, a műszaki megoldás kidolgozásától kezdve a helyszíni felmérésen és a gyártmánytervezésen át egészen a kivitelezésig, minden munkafolyamatban. Termékpalettánk változatos fém szerkezetű teraszfedés, nyílászáró és árnyékoló rendszerekből épül fel, melyet folyamatosan fejlesztünk, hogy minden Megrendelői igényre tudjunk megfelelő alternatívát kínálni. Reméljük, hogy hamarosan Önt is megrendelőink között tudhatjuk és Ön is részesévé válik történetünknek
Gálik István
ügyvezető

Kik vagyunk mi?

Az elmúlt évek során gyűjtött kivitelezői és gyártói tapasztalatunknak, és kapcsolati hálónknak köszönhetően széleskörű termékpalettát sikerült összeállítanunk, melynek minden eleme kifogástalan, magas minőségű termék. A magas minőségű termékekhez valódi hozzáadott értéket tudunk társítani tervezési, gyártási és kivitelezési megoldásainkkal és belső, céges szabályainkkal. Kisvállalkozás lévén költségeinket alacsonyan tudjuk tartani, ez is hozzájárul ahhoz, hogy a legjobb ár-érték arányú megoldásokat tudjuk kínálni.

Minőség

Ha minket választ megtapasztalhatja, hogy nemcsak az ördög, de a lényeg is a részletekben lakozik. Magas minőségű termékeink mellé ugyanilyen minőségű szakmunkát és kiegészítőket kínálunk, annak érdekében, hogy az Ügyfeleink által megálmodott szerkezetek hibátlanok legyenek és hosszú évtizedekig szolgálják a Tulajdonosuk örömét.

Tapasztalat

Tapasztalatunk lehetővé teszi, hogy komplikáltabb feladatokat is elvállaljunk és egyedi műszaki megoldásokat dolgozzunk ki. A tervezés, gyártás és kivitelezés során hozzáadott értékünktől lesz termékünk más a piacon kapható termékektől. Törekszünk arra, hogy mindig az adott helyzetnek legmegfelelőbb műszaki megoldást dolgozzuk ki. Minden projektet a lehető legnagyobb gondossággal tervezzük ezáltal minden munka gyarapítja szellemi tőkénket.

Érték

Családi kisvállalkozásként nem rendelkezünk többszáz négyzetméteres budapesti bemutatóteremmel sem pedig hatalmas irodával, benne menedzserek és értékesítők sokaságával. Ezt nem hátrányként, hanem előnyként fogjuk fel. Hosszú távon kisvállalkozás szeretnénk maradni és értékként nemcsak kiváló ár-érték arányt, hanem odafigyelést, közvetlenséget és rugalmasságot szeretnénk kínálni.

Telefon: +36 20 232 1507
E-mail: info@mobiluvegfalak.hu

Kiállítóterem: 2534 Tát, Fő út 120/B.
Nyitvatartás:
Hétfőtől péntekig 9:00 – 15:00
Előzetes egyeztetéssel nyitvatartási időn kívül is látogatható! Javasoljuk, hogy mindenképp foglaljon időpontot annak érdekében, hogy ne kelljen sorba állnia.

Hasznos

Általános Szerződési Feltételek

© 2023 mobilüvegfalak.hu – Minden jog fenntartva!